A kemény Final Fantasy rajongók számára a Final Fantasy XIII körüli izgalom döbbenetes volt. A 2009-ben bemutatott, kiváló minőségű JRPG-k új generációjának bevezetését jelentette, és számos gyönyörű pótkocsi csak fokozta a felhajtást.
Amikor a játék elindult, megdöntötte az értékesítési várakozásokat, és akkoriban a franchise -ban szereplő játékok közül a legtöbbet értékesítették. A fogadtatás azonban vegyes volt. A rajongók kritizálták a lineáris szintű tervezés, az automatikus pilótaharc és az elcsépelt elbeszélés miatt. Annak ellenére, hogy a kritikusok általánosságban pozitív kritikákat kaptak, a Final Fantasy XIII -t sokan még mindig a franchise hanyatlásának kezdeteként ismerik.
Azonban határozottan hiszem, hogy a Final Fantasy XIII jó játék, és ritkán kapja meg a megérdemelt elismerést. Mivel ma van a világméretű megjelenésének 10. évfordulója, ünnepeljünk egy jelentős élményt számomra és még sokan mások számára.
- Tekintse meg a legjobb PC -s játékokat
- Nézze meg a legjobb játék laptopokat és a legjobb VR-kompatibilis laptopokat
Első gondolataim
Meglepő módon a Final Fantasy XIII volt a bevezetésem a franchise -ba. Élénken emlékszem, hogy 14 éves önmagam böngészgettem a PlayStation Store-ban, amikor rábukkantam az XIII-2 bemutatójára. Egy kimerítő iskolai nap után elindítottam az XIII-2-t és beleszerettem. Ugyanazon az éjszakán a legközelebbi GameStophoz futottam, és felvettem a Final Fantasy XIII Greatest Hits kiadását.
50 óra játék közbeni játék után lenyűgözött a csodálatos világa, fantasztikus hangzása és stílusos harci rendszere. Röviddel ezután elkezdtem a Final Fantasy XIII-2-t, és az utam a franchise-nal folytatódott.
Más rajongók nem támogattak, amikor lelkesedést mutatnék XIII iránt, ehelyett azt mondták, hogy könnyen a legrosszabb a sorozatban. A Final Fantasy XIII védelmére tett kísérleteimet gyakran hiteltelenné tették, mert még soha nem tapasztaltam a franchise többi részét. Gyerekes gyanakvásomból visszamentem, és bejutottam a Final Fantasy VII -be, ami aztán elvezetett az I, II, III, IV, V, VIII, IX és XIV -hez, csak hogy bebizonyítsam, hogy tévednek.
Most, hogy a franchise meglehetősen jelentős része az övem alatt van, a Final Fantasy XIII már közel sincs a kedvencem. Ez azonban még mindig hihetetlenül fontos élmény számomra.
A Final Fantasy XIII cselekménye és karakterei
A Final Fantasy XIII a Cocoonon, egy úszó kontinensen játszódik, egy Sanctum nevű elnyomó teokrácia irányítása alatt. A játék azzal kezdődik, hogy a sok főszereplő egyike, Villám puccsot kezdeményez a kormány ellen kishúga, Serah elrablása után. Ezzel párhuzamosan egy maroknyi lázadó, akik betegeskednek a Sanctum elnyomó zenekarában, hogy megpróbálják megdönteni elnyomóikat. Mindazonáltal minden párttagot l'Cie -nek bélyegeznek, egy lénynek, amely nagy hatalmat kap a „fókusz” megvalósítására. Ha kudarcot vallanak, esztelen szörnyekké válnak. Ennek eredményeként a pártnak el kell terelnie a figyelmét menekülni a sorsuk elől.
A Final Fantasy XIII színes karaktereket tartalmaz. A villám erőteljes katona, hűvös külsővel, de puha foltja van a húgának, és segíteni akar az embereken. Snow egy dicsekvő hős, aki pokolian védi barátait, bármi is legyen, hasonlóan a legtöbb anime főszereplőhöz. Sazh hihetetlenül karizmatikus és kedves, gondoskodik egy csokibabáról, aki gyakran fészkel az afro -jában. Hope csak egy félénk gyerek, túlságosan félt ahhoz, hogy egyedül harcoljon, és nem hajlandó beszélni magáért. Fang az egyetlen, akinek hiányoznak az általános vonásai, mivel hangos, egyértelmű ausztrál akcentussal, tompa hozzáállással és vasököllel. És végül, Vanille hihetetlenül borsos és tele van energiával, gyakran a lehető leghülyébben viselkedik, hogy megpróbálja hozzáadni az esztelen humort.
A Final Fantasy XIII sok személyiséggel rendelkezik ennek a valószínűtlen csoportnak köszönhetően, és az, hogy ezek a karakterek hogyan ütköznek össze, jelentős téma. Alig jönnek ki, mégis össze kell tartaniuk szerencsétlen körülményeik miatt. A villám merészsége folyamatosan ellentmond Hope bátortalanságának. Snow össze akarta venni feleségül Serah -t, de Lightning soha nem szerette különösebben ezt az elrendezést. Vanille és Fang az egyetlen két karakter, akik különösen jól kijönnek egymással, de ez azért lehet, mert romantikus kapcsolatban állnak egymással, bár ezt soha nem mondják ki kifejezetten.
A Final Fantasy XIII magával ragadó harci rendszere
A Final Fantasy XIII-t gyakran kritizálják az Auto-battle funkció miatt, ahol a számítógép a csata körülményeitől függően eldönti, hogy mely támadásokat használja a párt. Ez több száz találkozást eredményez, ahol a játékos csak annyit tesz, hogy levélszemétbe küldi az automatikus csata gombot a győzelemhez. Ez kissé monoton lesz, de nem különösebben különbözik a franchise szokásos unalmától.
A Final Fantasy VII megjelenésével a sorozat az esztelen harc felé fordult. Míg az FFIV-hez hasonló játékok gondos tervezést és előkészítést igényelnek az áruló börtönök túléléséhez, a PS1-korszakos Final Fantasy inkább a bemutatással, a világépítéssel és a karakterfejlesztéssel foglalkozik. Ezek a bejegyzések szórakoztató harci rendszerekkel rendelkeznek, de ritkán alkalmazzák azokat, amelyek kihívást jelentenek.
A Final Fantasy XIII -val ez a filozófia jobb irányba változik. Ahelyett, hogy tucatnyi, túlzott erejű varázslat és képesség között választana, kevés taktikai alkalmazással, a játék automatikusan meghatározza, hogy mi működik a legjobban a jelenlegi helyzetben. A paradigmák hozzáadásával a párttagok a harc közepén válthatják az osztályokat, és mindegyik új képességeket biztosít. Ezenkívül a karaktereknek hihetetlenül fontos készségfájuk és maroknyi tárgyuk van, amelyek megváltoztathatják a csatát.
Összességében a harc inkább a felkészülésről, valamint az erősségek és gyengeségek tudatos megértéséről szól. Lehet, hogy gyakran találja magát spamként az Auto-csatában, de ha kihívást jelentő főnökkel találkozik, és ki kell találnia, hogy melyik párttag, paradigma, elem és képesség működik a legjobban, sokkal taktikusabb, mint a Final Fantasy XIII.
Ez nem azt jelenti, hogy a Final Fantasy XIII jobb harci struktúrával rendelkezik, mint a Final Fantasy VII -hez hasonló játékok, pusztán azt, hogy hatékonyabb és kihívást jelentő módon alkalmazzák.
A Final Fantasy XIII nem tökéletes
Bármennyire is szeretem a Final Fantasy XIII -t, nehéz tagadni, hogy ez bizonyos szempontból a sorozat decentralizációja. A Final Fantasy mindig is nagy nyitott világokról volt híres, ahol a különböző képességek és kütyük elsődlegesek a terület fejlődésében. Az autók, léghajók, tengeralattjárók és még csokoládék is megváltoztatják a környezettel való interakciót, lehetővé téve a játékos számára, hogy felfedezze a korábban nem látott helyeket. A NES és a SNES Final Fantasy játékok különösen szigorúak ebben, és elvárják, hogy a játékos nagyon kevés tipp segítségével határozza meg, hogyan kell kalandozni a világban.
A Final Fantasy XIII azonban nem nyílt világú játék. A felfedezés lineáris, és a játékos gyakran egyetlen merev pályára kerül. Kevés a kalandérzék, mivel a tárgyak rosszul vannak elrejtve, és a titkok minimálisak a játék utáni időszakig. A játékostól megfosztják a saját tempójában való fejlődés képességét a többnyire szkriptált élményrendszer miatt. Vannak gazdálkodási módok, de többnyire csapdába esnek a jelenleg bejárott területen. Ennek eredményeként a Final Fantasy XIII csupán egy RPG illúzióját idézi elő. Úgy néz ki, mint egy, és úgy is játszik, de nem úgy tűnik. A szerepet, amelyet játszol, nem változtatnak a döntéseid, és ezt valóban nem lehet megváltoztatni.
A Final Fantasy XIII legyőzése után azonban a játékos hatalmas szörnyek, játékváltó feloldható és jól elrejtett titkok hatalmas mezőjébe kerül. Ez az egyetlen nyílt terület, és számos olyan tulajdonsággal büszkélkedhet, amelyek hiánya miatt a játékot kritizálják. Ezeknek az attribútumoknak a kizárása közel 50 órányi játékidőn belül már felháborító volt, de még a játék utáni összekapcsolása is több.
Kedvenc pillanatom
A Final Fantasy XIII fináléja és utolsó főnöke, Orphan messze a legintenzívebb része a játéknak. Ez leginkább annak köszönhető, hogy kétfázisú csata zajlik, ahol mindkét szakasz különálló.
A játékos várhatóan szeszélyesen változtatja meg stratégiáját, és a játék ezen szakaszában rengeteg képességhez fér hozzá a mélyreható harci tervekhez. Ez az utolsó főnök a legemlékezetesebb harc a franchise -ban, mivel minden tévedés visszaküldhet az elejére.
Hihetetlenül mazochista videojátékos vagyok, így ez az egész találkozás a Final Fantasy XIII kedvenc pillanata.
A Final Fantasy XIII továbbra is kitart?
Mivel a Final Fantasy XIII 10 éves, megdöbbentő, hogy milyen jól néz ki a játék. A környezet továbbra is lenyűgöző, a karakteres modellek még mindig nagyon jól néznek ki, és a világ dizájnja feltűnő.
A Hanging Edge -en keresztül sétálni és óriási katonai gépekkel harcolni a gyengén megvilágított vasutak és az összeomlott hidak felett az első fejezetben olyan élénk. Sok előre renderelt jelenet tagadhatatlanul gyönyörű, a Final Fantasy XIII pedig grafikailag megelőzte korát. A világ felfedezése gyakran kevésbé vonzó, de számos vizuális pillanata kiemelkedik.
Ezenkívül a Final Fantasy XIII filmzenéje hihetetlen. A fő csata témája, a „Fénytől elvakított”, egyedülállónak érzi magát a húrok és kürtök használatában. Ez a hangsáv organikus, a „Lake Bresha” és a „Nautilus” dalok azonnal pozitív nagy energiát váltanak ki. Máskor azonban az olyan számok, mint a „Ragnarok”, kísérteties operaegyüttest varázsolnak. E darabok közül sok jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy a Final Fantasy XIII friss atmoszférát kapjon.
Még mindig ajánlom?
A Final Fantasy XIII alulértékelt. Persze nem ez a legjobb a sorozatban, hiszen megbotlik a szintbeli kialakításában és a nyitott világ hiányában, de itt sok minden tetszik.
Az igazán kihívást jelentő harci rendszer, a gyönyörű látványterv és a változatos karakterek valóban életre keltik. Egyhangúvá válhat és kissé elhúzódhat, de hihetetlenül emlékezetes volt a világába vetni.
Nem javaslom a Final Fantasy XIII -mal való kezdést, ha új vagy a franchise -ban, de szerintem a hardcore rajongóknak esélyt kell adniuk.